Prímások versenye

2013.07.17/Az idei Anna-bál egyik újdonságaként prímásversenyt hirdetett a város a Hagyományok Házával közösen. A kuriózumnak számító országos versenyen tizenhárom hegedűs mérte össze a tudását, a legjobbak a pénzjutalom mellett a Gyógy téren felállított nagyszínpadon gálakoncertet adtak.

 

A prímások többsége budapesti, de Révkomáromból, Székelyudvarhelyről sőt még Brüsszelből is érkezett hegedűs. A klasszikus cigányzenei hagyományt művelő, 16. életévét már betöltő, de még 35 évesnél nem idősebb muzsikusok jelentkezhettek a megmérettetésre.  A Lavotta János zeneszerző, hegedűművész, vándormuzsikus, a verbunkos úttörőjének emléket állító verseny zsűrije abban egyetértett: a jelentkező hegedűsök mindegyike kifinomult technikával és muzikalitással rendelkezik.

Cigányprímás verseny

A versenyzőket, akiknek egy kötelező és egy szabadon választott számot kellett előadnia, egy állandó zenekar kísérte.  A Kisfaludy Galériában rendezett nyilvános színpadi versenyre majd a gálakoncertre a Gyógy téren felállított nagyszínpadon sokan voltak kíváncsiak.

A versenyt ifj. Sárközi Lajos nyerte. A Budapestről érkező prímás 1 millió forint pénzjutalmat vehetett át és zenekarával együtt meghívást kapott a jövő évi Anna-bálra. Második Salasovics Norbert lett, a harmadik díjazott pedig a révkomáromi ifj. Bertók Tibor. Különdíjat kapott Varga Jenő, Balatonfüred különdíját pedig a Belgiumban élő Balogh Kurina Klaudia vehette át. A díjazottak mindegyike vendégművészként meghívást kapott a 100 tagú Cigányzenekar egyik fellépésére.

A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei: Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, az 1992-es prímásverseny és a 2000-ben megrendezett Országos Aranyvonó Párbaj győztese, Buffó Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, Puka Károly, az 1984-es cigányprímás verseny győztese és Sánta Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?