Letarolta a vihar Füredet

2016.07.14/Jelentős károkat okozott a vihar a városban. Mindenütt kidőlt fák, letört faágak, több épület homlokzata is megrongálódott. A hetvenes években volt utoljára ilyen heves vihar.

160 bejelentés érkezett a térségből a katasztrófavédelemhez, Füredről nyolcvan. Több ház beázott, tetők, redőnyök és homlokzatok rongálódtak meg, helyenként akadozik az áramszolgáltatás. Több önkormányzati épületben is kárt okozott a diónagyságú jéggel, 100 km/órás széllel érkező vihar, a rendelőintézet sínylette meg a legjobban a jégesőt. A lezúduló csapadékot nehezen nyelte el a Balaton, a sétányon és a közvetlen utcákban nagyon magas víz gyűlt össze szerda este, a hordalék jelenleg is akadályozza a forgalmat.

Számos utcában, a Halászkert környékén, a Gyógy téren, a Horváth Mihály és az Ady utcában, a Szent István téri körforgalomnál is nagy fák dőltek ki. A Tagore sétány egész délelőtt le lesz zárva, itt is jelentős károk vannak a növényzetben, elpusztult madarak tetemei között zajlik a takarítás.
A Kékszalag ideje alatt kitelepülő borászati pavilonok jelentős részét megrongálta a vihar, információink szerint csütörtök estére a sátrak helyett már állhatnak a faházak és folytatódik a parti fesztivál.

Fotógaléria. Katt a kis képre.

Vihar tombolt a városban

- Az egész város területén jelentősek a károk, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Minden sérült fa esetében igyekszünk menteni a menthetőt, a Probio Zrt. teljes létszámmal illetve alvállalkozók bevonásával végzi a munkálatokat, bízom benne, hogy napról napra javul majd a helyzet – nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Bóka István polgármester.

-A partról felfelé végezzük a munkálatokat, a letört faágaktól, a törmelékektől kell megtisztítani az utcákat, tereket. Már közvetlenül a vihar után, szerda este megkezdtük a kármentést, becslésem szerint egy hét kell ahhoz, hogy megtisztítsuk a várost, az más kérdés, hogy a vegetáció mennyi idő alatt heveri majd ki a vihart – válaszolta kérdésünkre Somogyi László a Probio Zrt. igazgatója, aki hozzátette: a strandokon viszonylag kisebb a kár.

A jégeső teljesen elverte a szőlőket is, a borászok szerint minimális termésre lehet csak számítani.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?