Verselés a Kiserdőben - Kulturális hétvége

2016.11.08/Könyvbemutató, koncertek, versmondó verseny és közös szavalás a Kiserdőben - háromnapos hétvégi programmal ünneplik a városban a Magyar Nyelv Napját.

A magyar nyelv árnyaltságát és játékosságát hangsúlyozza irodalmi rendezvények, zene és gyermekprogramok segítségével, a november 11-13. között tartandó programsorozat.

Idén is stílusosan a Kiserdőben rendezendő közös versmondás adja meg az alaphangot. Több száz fiatal gyűlik össze az egykori kőszínház oszlopainál, hogy Debrecen, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok, Vác, és több határon túli iskola diákjaival egy időben szavalják el Kisfaludy Sándor néhány verssorát. A közös versmondás varázsát már évek óta megidézik a Kiserdőben, mert "Hol irodalom van, ott irodalom van, előszivárog DNS-ből vagy honnan."

Nyelvi vetélkedők, játékos szókirakó várja az érdeklődőket, este pedig Ugron Zsolna erdélyi író Hollóasszony című regényét mutatják be.

Szombaton rendezik meg a Kisfaludy Sándor versmondó versenyt, amelyet az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hirdetett meg az önkormányzattal közösen. Bemutatják a Tempevölgy folyóirat legfrissebb számát, és koncertezik Németh Viktor dalszerző, gitáros-énekes, aki több stílusban zenél és komponál, de Cseh Tamás dalfeldolgozásairól is ismert. A napot Vastag Richárd élő népzenés táncháza zárja.
Vasárnap ünnepi istentisztelettel zárul a rendezvénysorozat, amelynek teljes programja itt olvasható.

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, ugyanis 1844-ben ezen a napon tette az országban hivatalos nyelvvé a magyart a reformkori országgyűlés.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
5.2℃
0 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?