Advent a városban - Programok a karácsony jegyében

2017.12.01/Koncertek, betlehemezés, gyerekprogramok az advent jegyében. A Vaszary Galéria udvarában ezúttal is egy több mint tíz méteres feldíszített fenyő várja majd a karácsonyra készülőket. A várakozás időszakában ezúttal is számos program közül válogathatnak a városba látogatók.

Betlehem állítással vette kezdetét a városban az advent. Az egyik legismertebb karácsonyi szokás a ferencesekkel terjedt el Európában. Szent Ferenc Betlehemét ugyan még nem a templomban mutatták be, hanem egy erdőben, de a 15-16. században már általános szokásnak mondható a Betlehem állítás. A Betlehemek állandó szereplői a Szent Család tagjai, Mária, a kis Jézus, Szent József, a pásztorok, a háromkirályok, illetve az ökör és a szamár.

Fotógaléria, katt a kis képre.

Betlehem

A Piros templom előtt álló Betlehemet immár 14. alkalommal hagyományos ünnepség keretében állították fel.

Több program igyekszik meghitté tenni a várakozás időszakát. A hagyományoknak megfelelően a város kórusai templomi hangversenyt tartanak, ezúttal zenél majd a Füred Dixieland Band is, a gyerekeknek pedig Csajkovszkij Diótörőjét jelenítik meg a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei.
Faludy György,
az ország legnagyobb csavargóköltőjének verseit idézi meg Hobo, azaz Földes László.
Jubileumi koncertet ad az alakulásának 55 éves évfordulóját ünneplő Omega együttes. A zenekar több év szünet után Volt egyszer egy Vadkelet címmel új lemezt adott ki, így a klasszikus dalok mellett új szerzemények is hallhatók lesznek a füredi koncerten.
Lesz épület fényfestés, alkotóműhely a karácsony jegyében, meggyújtják advent fényeit, a Kerek templom elől pedig forralt boros reformkori séták indulnak.

A képzőművészet iránt érdeklődők, sem maradnak program nélkül, a Vaszary Galériában három kiállítás látogatható decemberben. Négy évszázad gyerek portréiból látható tárlat, amelyen a 17. századi művektől a kortárs alkotásokig lehet nyomon követni, hogyan változott a gyerekek, egyáltalán a család társadalmi megítélése az elmúlt évszázadokban. Festmények, grafikák, szobrok, fotók és videómunkák szerepelnek a kiállításon egyebek mellett Barabás Miklós, Munkácsy Mihály, Szőnyi István, Csók István, Fényes Adolf, és Vaszary János és több kortárs alkotó műve. Részletek itt.
Január első hetéig látható még a rendkívüli tehetségű, ám nehéz sorsú Duray Tibor életmű kiállítása, amelyen a monumentális, Aranykor című művét is megnézhetik a látogatók, akik egy biedermeier tárlatot is megnézhetnek a galériában.

December 19-én ünnepi díszkivilágításba öltözik a galéria, a kertjében pedig immár hagyományosan felállítják a város karácsonyfáját. Lesz közös éneklés, mézeskalács készítés, forralt borozás. Fellép az Eötvös Loránd Általános Iskola kamarakórusa

A részletes programok itt.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?