Ételdoboz Füreden

2017.12.05/Civil kezdeményezésre elhelyeztek egy Enni adok – Enni kapok dobozt a városban.

A Tesco liftes bejáratánál elhelyezett szeretetládába bárki rakhat élelmiszert, vagy vehet ki belőle az arra rászoruló. Elsősorban tartós élelmiszerek, liszt, cukor, tészta és konzervek – a tapasztalatok szerint ezt hozzák a legtöbben az országban elhelyezett hasonló ládákba.
A tartós élelmiszerek mellett gyümölcsöt, zöldséget, édességet, pékárut, de akár házi készítésű főtt ételt vagy süteményt is el lehet helyezni az ételdobozban.

A Re-Formáló Egyesület olyan helyszínt keresett a városban, ahol a nap 24 órájában, biztonságos körülmények között elérhető az ételdoboz. Forgalmas helyen van, de mégis a rászorulók diszkréten juthatnak hozzá az élelmiszerekhez. A láda legális elhelyezésében végül a füredi Tesco igazgatója sokat segített – tudtuk meg az egyesülettől.

Az ételdoboz műanyagból készült, fém megerősítésekkel. A szekrény vízálló és UV védett. A dobozhoz tartozik egy önkéntes csapat, amely naponta legalább egyszer, melegebb időjárás esetén naponta többször ellenőrzi a benne lévő élelmiszereket, ételeket. Az önkéntesek naponta takarítják is az ételládát.

Két évvel ezelőtt indult el az országban az ilyen jellegű adományozás, ma már több városban találhatók szeretetládák.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?