Korszerűsítették a rendelőintézetet

2011.10.19/Befejeződött a rendelőintézet geotermikus fűtésrendszerének kiépítése, amely a nyári légkondicionálásra is alkalmas. A százmilliós beruházás révén gazdaságosabb lesz az épület működtetése. Új betegirányítási rendszert is kiépítettek, - gyorsabb, rugalmasabb kiszolgálást ígér az intézmény igazgatója.

 

A korábbi években kívül- belül megújult rendelőintézet épületében geotermikus fűtésrendszert építettek ki. Dr. Ács Károly igazgató elmondta: 140 méter mélyre fúrták le azt a 16 darab lyukat, amelyekbe a modern fűtési rendszer szivattyúi kerültek. Az előzetes felmérések alapján úgy tűnik, jelentős lesz a megtakarítás a 24 órán át fűtött nagy területű épületnél. A korábbihoz képest negyven százalékkal csökken az üzemeltetési költség, ami igen gyors megtérülést jelent. Számoltak azzal is, hogy tartósan rendkívül hideg napokon, ha a geotermikus fűtés kapacitása kevés lesz, beüzemelnek egy kazánt, ami rásegít a rendszerre. A zöldmezős beruházás révén az EON-nal egy úgynevezett „H” tarifás villamos áram szerződést kötöttek, így az elhasznált elektromos energia töredéke lesz a korábbinak.

A rendelőintézetben korszerűsítették az informatikai hálózatot és hamarosan elindul a betegirányítási rendszer is. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy a hasonló technikával felszerelt egészségügyi intézményekben is nyomon lehessen követni egy beteg ellátási vagy rehabilitációs útvonalát.

- A bejáratnál az új pult is a betegirányítási rendszer része. Szerettük volna a rendelőintézetet komfortosabbá tenni, ez most megvalósult.  Gyorsabb és rugalmasabb szolgáltatást nyújtunk, és reméljük, jelentősen lerövidülnek az egyes rendeléseknél a várakozási idők is. Ehhez a projekthez tartozik egy IT fejlesztés is, ami később lehetőséget ad arra, hogy például a veszprémi kórházban kezelt füredi beteg útját lássuk, pontosan tudjuk, mikor milyen kezelést, ellátást kapott. Természetesen ez visszafelé is működik majd - mutatta be az új rendszert az igazgató.

A fejlesztés keretében körbekamerázták az épületet, a hátsó bejárat biztonságát is növelték, amely ezentúl folyamatosan zárva lesz, és csak az itt dolgozóknak kiadott chipkártya segítségével lehet rajta bejutni.

Lecserélték a telefonközpontot is, így a kiválasztott rendelés már közvetlenül is hívható, és minden beszélgetést időpont megjelöléssel rögzítenek.

A projekt a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett „Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, a járóbeteg szakellátás korszerűsítése” című pályázat keretében valósult meg. A projekt összes elszámolható költsége 72.091.460 Ft, a támogatási intenzitás 90%, így az igényelhető támogatási összeg 64.882.314 Ft. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A részletekről dr. Ács Károly igazgató-főorvos nyilatkozott a Füred Tv-nek. Videó.

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?