2012.02.01/Első hazai városként Balatonfüred volt a vendége a brüsszeli Magyar Bálnak. Az immár tizenhetedik alkalommal, a Concert Noble elegáns termeiben megrendezett, jótékonysági célokat is szolgáló esemény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, valamint a legfőbb uniós szervezetek vezetői.       

 

2012.02.15/Gálfiné Szabó Ildikó testnevelő tanár és Fazekas Károly autóversenyző kapták idén a Balatonfüred Sportjáért kitüntetést. Immár huszadik alkalommal díjazták az elmúlt év legsikeresebb füredi sportolóit és sportvezetőit, ezúttal tizenkét sportág mintegy száz versenyzője vehetett át elismerést.       

 

2012.01.31/A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a múlt év decemberéig közel 3,8 millió vendégéjszakát regisztráltak a balatoni térségben. A leglátogatottabb település továbbra is Hévíz a maga 933 ezres forgalmával. A megyében messze a legtöbben Balatonfüreden szálltak meg.       

 

2012.02.06/A Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola diákjai építhetik meg a németországi Wunsiedelben a helyi hivatal előtti parkot. A Magyar Kert pályázat nyertesei ötszáz euróval gazdagodtak és idén tavasszal utazhatnak Németországba, ahol részt vesznek majd a tervezett kert megépítésében.       

 

2012.02.08/Kéri Kitty színésznő vezeti áprilistól a Kisfaludy Színházat – döntött a város képviselő-testülete. Az eddig egy évadot megélt, épület és társulat nélküli színház a remények szerint ezzel új lendületet kap. Megszavazták a városi intézmények felújítására szánt 95 millió forintos keretet is.       

 

2012.01.23/Kell-e változtatni a város programkínálatán? Jogosak-e a kritikák? Utánajártunk: mi az álláspont a sokat kért könnyűzenei koncertekkel kapcsolatban. Intézményvezető, önkormányzati képviselő és programszervezők mondják el véleményüket. Eltérő szempontok, ötletek és javaslatok.       

 

2012.01.29/Több éves munkálatok után elkészült az ország legeredményesebb vitorlás egyletének, a Balatonfüredi Yacht Clubnak a teljesen felújított belső kikötője. Mintegy nyolcvan millió forintos beruházás révén újulhatott meg a Balaton legrégebbi kikötője. Kikotorták a medret, bővült a kikötő és elkészült az új stég.       

 

2012.02.07/Az orkán-szerű szél és a hóátfúvások ellenére a városban zavartalan a közlekedés. A Probio Zrt teljes kapacitásával dolgozik, harminc hómunkás és hét munkagép folyamatosan tisztítja az utakat illetve a közintézmények előtti járdákat. Várhatóan holnapra már jelentősen mérséklődik a szél.       

 

2012.01.25/Hantó István, a helyi és magyar vitorlássport ismert szakembere volt a Füredi arcélek beszélgető sorozat legutóbbi vendége. A Balatonfüredi Yacht Club nyugalmazott igazgatója, a Városi Múzeumban rendezett esten barátok és ismerősök előtt beszélt sportról és magánéletről. Videótudósítás.       

 

2012.02.03/Megyei bajnoki cím, rangos tornagyőzelmek, a Bozsik-program újraindítása Füreden és a kistérségben. Mozgalmas, eredményes évet zárt a Balatoni Kölyök Labdarúgó Club (BKLC) amelyben mintegy száz labdarúgó palánta sportol. Beszélgetés Makó Istvánnal, az egyesület elnökével.       

 

2012.01.28/Balatonfüred férfi kézilabda együttese 29-20 arányban legyőzte a másodosztályú ellenfelét, a Törökszentmiklós együttesét, ezzel elsőként jutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A fürediek végig magabiztos, helyenként tetszetős játékkal vívták ki idegenben a továbbjutást.       

 

2012.01.20/Vászolyiné Dobrosi Ágnest választották meg a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület új elnökévé. A közgyűlésen a leköszönő elnök, Rádóczy Andrea tartott beszámolót, elhangzott: újabb jelentős, több mint százmilliós pályázati támogatást nyert az egyesület. Tervek és fejlesztések.       

 

2012.01.27/Ma kezdik nyomtatni a térség helyi pénzét, a Balatoni koronát, amely március végén kerül forgalomba. A Balatoni koronát, amelynek ötszázas címletén Jókai Mór illetve a Kossuth-forrás képe lesz látható, a fizetőeszköz elfogadásához csatlakozó önkormányzatok, gazdálkodó szervezetek használhatják.       

 

2012.01.20/A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen Balatonfüred egész éves együttműködési megállapodást írt alá a horvátországi Opatijával. A kulturális kapcsolat révén számos közös program valósul majd meg. A gálaesten átadták a Város Kultúrájáért kitüntetést, amelyet Cserép László kapott.       

 

2012.01.18/Detre Diána és Gádorfalvi Áron szörf olimpikon látogatott a Lóczy gimnáziumba. A két sportoló a tanulás és a sport viszonyáról beszélt, hogyan lehet mindkét területen egymással párhuzamosan helytállni. Az iskola célja a példamutatás, ezért a Balatonfüredi Yacht Clubbal megállapodást  kötött az intézmény.       

 

2012.01.12/Milyen év elé néz a város? Milyen válaszok adhatók az utóbbi hónapokban történt változásokra? A tervezett fejlesztésekről, az átalakuló önkormányzatiságról, a helyi lehetőségekről és problémákról illetve a városvezetést érintő kritikákról beszélgettünk dr. Bóka István polgármesterrel.       

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?