Szőlő helyén uszoda?

2011.03.01/Könnyen elképzelhető, hogy akár még ez év ősszel elindulhat a régóta várt városi uszoda építése. A meglehetősen költséges üzemeltetés ellenére a szándék eltökélt, úgy tűnik megvan a leendő helyszín is, most már csak a megfelelő forrást kell megtalálni a beruházáshoz.


Évek óta gond, hogy a városban nincs olyan uszoda, amelyet egész évben lehetne látogatni s egyben alkalmas lenne az iskolások úszásoktatására is. Az egykori fürdőház megépítése kapcsán a honlap fórumában több hozzászóló is felvetette egy városi uszoda létesítésének fontosságát, voltak, akik egyenesen azt javasolták, építsék meg az uszodát a fürdőházban. Az esetlegesen felépülő fürdőházban ugyan biztos nem lesz uszoda, de a város vezetése komolyan fontolgatja egy ilyen létesítmény megépítését.

A tervek szerint a Balaton Szabadidő Központ melletti egyhektáros önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon építenék fel a városi uszodát. A többfunkciós épületben kiszolgáló helyiségek, öltözők, irodák, tanuszoda illetve egy 25 méter hosszú és 12 méter széles vagy egy 33 méter hosszú és 20 méter széles úszómedence létesülne.

- Nagyon meg kell gondolni a méreteket, hiszen rendkívül nagy üzemeltetési költségei vannak egy ilyen uszodának. Mérlegelnünk kell majd több szempontot, azt mindenképpen szeretném, hogy a medence alkalmas legyen úszásoktatásra, akár még vízilabda edzéseknek is helyet adjon. Tudom, hogy nagy igény van egy uszodára. Eltökélt szándékunk, hogy létesítünk Füreden a sportcsarnok és a patak közötti területen egyet, de ez több száz milliós költséggel jár, mindenképpen pályázati forrást kell hozzá találnunk – vélekedett dr. Bóka István.

A polgármester kérdésünkre elmondta: a Parlament elkészítette a sportfinanszírozási törvényt, amely már csak az unió jóváhagyására vár. Ha ez megtörténik, s hatályba lép a törvény, akkor elindulhatnak az ehhez kapcsolható uniós pályázatok és optimális esetben még ez év ősszel elkezdődhet a városi uszoda kiépítése.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?