Verseny virágokkal

2011.03.26/Újra meghirdették a Virágos Magyarországért mozgalmat, amelyen ezúttal is elindul Balatonfüred, egyben, mint tavalyi győztes, Paloznakkal közösen, az országot képviselve nyáron részt vesz az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében is.


- Magyarország egyik legsikeresebb mozgalma ez, ami már rég túlmutat a települések virágosítási programján. A mozgalom egyik legfontosabb célja a belföldi turizmus népszerűsítése, a szemléletformálás: nem kell feltétlen külföldre utaznunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, hogy tiszta, szép és fejlődő településeket lássunk. Ezt példázzák a tavalyi győztesek is, hiszen Balatonfüred és Paloznak egyaránt büszke lehet magára, méltán képviselhetik majd az országot az európai megmérettetésen – vélekedett a fővárosban tartott sajtótájékoztatón Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

Kunczéné Fellegi Katalin az európai verseny fővédnöke hangsúlyozta: nincs még egy ilyen jelentős civil kezdeményezés a kontinensen, hiszen a számítások szerint 55 millió embert érint a mozgalom, ezért is nagy öröm, hogy az induló 12 ország, 22 ezer települése között ott lehet a két Balaton-parti település.

Pollák Erika, az 1994-ben induló Virágos Magyarországért verseny egyik főszervezője elmondta: a verseny jelentősen megváltoztatta a települések képét, ráadásul nem csupán a zöld felületek növeléséről, és a virágosításról van szó, hiszen a mozgalom felhívta a figyelmet az ökológiai egyensúly fontosságára és a környezettudatos életre is.

Virágos Magyarországért

- Rendkívül nagy értéke van a hazai versenynek. Balatonfüreden hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordítunk a környezet szépítésére, a város közterületeinek gondozására. Több olyan jelentős fejlesztés valósult meg Füreden, amelyek hozzájárultak a település képének fejlesztéséhez. Készülünk az európai megmérettetésre, tudjuk az elvárásokat, külön forrást is biztosítunk ehhez, de még egyszer hangsúlyozom, jó, hogy a felkészülést nem most kell elkezdenünk, következetes munkával évek óta igyekszünk szebbé, rendezettebbé tenni a várost – vélekedett a Béke Hotelben rendezett tájékoztatón dr. Bóka István polgármester.

Czeglédy Ákos a falvak kategóriájában első helyezést elért és így az európai versenyen szintén résztvevő Paloznak polgármestere kiemelte: Harminc évvel ezelőtt még funkció nélküli falunak titulálták, aztán következett a rendszerváltás és ezzel Paloznakon is sok minden megváltozott. A falu Hild-, illetve Falumegújítási díjat kapott, sajátos hangulatával nem csak élhető és szerethető településsé vált, de a turisták kedvelt úticéljává is.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?