Kálnay Adél a Quasimodo költőverseny fődíjasa

2017.09.08/Kálnay Adél Ami marad című versével nyerte el idén a Salvatore Quasimodo Emlékdíjat, Zsávolya Zoltán különdíjban részesült. A nagy olasz lírikusról elnevezett költőverseny részeként Nádasdy Ádám nemzetközi életműdíjat, míg Tolnai Ottó életműdíjat kapott.

A jubileumi, 25. Salvatore Quasimodo Költőversenyre mintegy kétszáz, köztük több külföldi pályázó, négyszáz művel nevezett.

Az emlékdíjat a József Attila díjas, költő, író Kálnay Adél az Ami marad című versével, míg a különdíjat Zsávolya Zoltán John Keats Rómába indul című költeményével érdemelte ki. A díjnyertes versek alább csatolva.

Oklevél díjazásban részesült: Payer Imre, Gyimesi László, Sztanó László, Gyukics Gábor, Imreh András, Barna T. Attila, Fenyvesi Félix, Marnó János és Géczi János.

Az ünnepélyes díjátadót a Szent Miklós hajó fedélzetén rendezték, ahol a Balaton értékeinek és sajátosságainak méltó irodalmi bemutatását szolgáló Bertha Bulcsu emlékdíjat is átadták. A meghívásos pályázatra ezúttal Bakonyi Zoltán, Lőrincz Sándor és Bíró Gergely adta be irodalmi riportját.

A jubiláló rendezvényen nemzetközi és hazai életműdíjat is átadtak. Korunk egyik legjelentősebb magyar írója, Tolnai Ottó életműdíjat vehetett át, míg Nádasdy Ádám a nemzetközi életműdíjat érdemelte ki.

Nádasdy Ádám nyelvész, költő, író, korunk legjelentősebb hazai műfordítója, a Shakespeare-drámákból már többet újraértelmezett, a tavaly megjelent Dante: Isteni színjátéka fordítása pedig revelációként hatott. A hétszáz éves olasz eposzt, amit egy évszázada Babits nyelvezetével ismertünk, több éves munkával újraértelmezte, a legnehezebb utat választva, hiszen elhagyva a rímelést a fordítás érintkezni próbál a ma beszélt köznyelvvel.

A Tagore sétányon álló Quasimodo szobornál tartott hagyományos megemlékezésen Görgey Gábor mondott beszédet. A költőverseny egyik alapítója a kulturális nyitottság fontosságát hangsúlyozta.
A rendezvény a jubileumi gálaműsorral zárult. A gálaesten Franco Cajani költő és művészettörténész, a költőverseny alapítója vehette át a város legrangosabb elismerését, a Balatonfüred Díszpolgára címet.
Több korábbi Quasimodo nagydíjas költő, Zalán Tibor, Jász Attila, Tatár Sándor, Czigány György, Gömöri György, is jelen volt a jubileumon. Az elmúlt évtizedek díjnyertes költeményeiből Carla Romanelli, Alessandro Quasimodo, Oberfrank Pál, és Lukács Sándor színművészek olvastak fel. Az irodalmi rész után koncerttel zárult a rendezvény, fellépett a Mendelssohn Kamarazenekar és Kováts Péter hegedűművész, Bálint János fuvolaművész, illetve Enrico Fagone nagybőgőművész.

 

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?