Hobo est - Csavargók versei

2017.12.02/François Villon és Faludy György szellemét idézi meg Hobo Ballada a senki fiáról című estje. A legnagyobb magyar csavargó költő versei, lázadás, szabad szerelem és irónia.

Hobo Faludy-estje nemcsak a költőről szól, hanem megidézi a hazai költészet talán legnagyobb csavargójának szellemiségét. A világot bejáró, öntörvényű, mindvégig a gondolat szabadságát hirdető Faludy György sorai Hobo tolmácsolásában hitelesen hangoznak el újra.
Az est tulajdonképpen három vándorló, kóborló művész találkozása. Faludy híres Villon átköltései, a lázadó hangvételű versek és a recski keserves körülmények között írt költemények mellett Faludy közéleti, szerelmi lírája is teret kap.

A december 16-án, Balatonfüreden rendezendő est részletei, és jegyek itt.

- Faludy György költészetével 1958-ban, tizenhárom éves koromban egy stencilen sokszorosított és tiltva terjesztet lapon találkoztam először a Villon-átköltések révén. A Haláltánc ballada című versének utolsó versszaka egyszerűen letaglózott, szétbombázta a lelkemet, ez fordított a költészet felé. Maga az előadás úgy jött létre, hogy a mester 2003-ban megnézte a Vadászat színpadi előadásunkat, amelyben szerepelt a Ballada a senki fiáról című verse és a Haláltánc ballada egy részlete is. Annyira tetszett neki, hogy felkért erre az előadásra - nyilatkozta Hobo, aki már 1978-ban a Hobo Blues Band megalakulásakor is énekelte a Ballada a senki fiáról című verset, amit azonban az akkori cenzúra nem engedett lemezre felvenni.

Az 1910-ben született Faludy zsidó származása és politika nézetei miatt 1938-ban elhagyta Magyarországot. Itthon maradt húgát a Dunába lőtték, az átköltött Villon-balladákat tartalmazó könyvét pedig máglyán égették el a nyilasok. A háború után hazatért, de 1949-ben hamis vádakkal elítélték, és három évre a recski büntetőtáborba zárták, itt írta a Börtönversek kötetet. Szabadulása után nyugatra menekült, kalandos életét a Pokolbéli víg napjaim könyvében írta meg. A rendszerváltást követően Faludy György hazatért, 2006-ban hunyt el.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?