Kitárulkozás

2011.11.13/Furcsa kitárulkozás ez a kiállítás, olyan, mintha kinyitnám a szekrényem ajtaját és megmutatnám, hogyan élünk, kik vagyunk – e szavakkal nyitotta meg Textúra – szövet és szöveg című kiállítását Zoób Kati divattervező. Női torzók, csipkék, irodalom és finom erotika. Tárlat a Vaszary Villában.

 

Az arctalan próbababák illetve a fekete falakra írt klasszikus és kortárs irodalmi szövegek közös pontja a nő, a századforduló egyszerre érzéki és dolgos asszonya.

- Mikor lányom, Fruzsi azon töprengett miből is írja diplomamunkáját, - a Quimby együttes történetét szerette volna feldolgozni-, konzulense Jankovics László, a Pécsi Tudományegyetem Irodalom Tanszékének vezetője azonban más ötlettel állt elő: tekintettel a foglalkozásomra, arra ösztönözte, hogy kutasson az után, mi módon kapott helyet annak idején a divatlapokban az irodalom. Engem persze egyből szíven ütött a téma, hiszen óriási gyűjteményünk van régi divatlapokból, mikor elkezdtem ezeket lapozgatni akkor jött a kiállítás ötlete. Kezdeményezésemhez jó partner volt a Petőfi Irodalmi Múzeum. A tárlaton látható csipke ruhák, torzók, ágyneműk mellé így kerültek a klasszikus és kortárs írók, költők sorai – fogalmazott Zoób Kati.

A sajátos tárlat megnyitóján Hári Lenke alpolgármester úgy fogalmazott: szöveg és anyag együtthatását láthatjuk, ahogy egymásba simulva új tartalmat alkotnak. E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója kiemelte: a kiállításon Vécsei Hedvig csipke hagyatéka is látható, majd Jókait idézve összegzett, "a brüsszeli csipke sem egyéb, mint egy szép költemény.”

A kiállításról bővebben itt.

Videó itt.

Az irodalmat, a textilművészetet és a divattervezést összekapcsoló látványos tárlat április 29-ig látható a Vaszary Villában.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Kapcsolódó cikkek:

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?