Doboznyi öröm karácsonyra

2011.11.28/A baptisták cipősdobozba csomagolt ajándékokat várnak, hogy karácsonykor a rászoruló gyerekeknek is legyen meglepetés a fa alatt. Tavaly 16 ezer dobozt gyűjtöttek össze, idén még ennél is többet remélnek. Az ajándékokat a Szociális Központba várják, de a postán keresztül is fel lehet adni őket.

 

Idén is megszervezte a Baptista Szeretetszolgálat a karácsonyi cipősdoboz akciót – rászoruló gyerekeknek gyűjtenek ajándékokat karácsonyra. Elsősorban magánemberektől várnak felajánlásokat: egy-egy cipősdobozba egy-egy kisgyermeknek összeállított ajándékcsomagot.
A dobozba játékokat, tisztálkodási szereket, iskolaszereket lehet rakni, a csomagoláson tüntessék fel, hogy kisfiúnak vagy kislánynak készült és nagyjából milyen idősnek. A szervezők azt kérik, hogy a dobozba ne tegyenek semmilyen használt, megunt vagy folyékony dolgot, konzervet, romlandó ételeket, gyógyszereket, törékeny tárgyat valamint a doboz tetejét és alját külön csomagolják be a felajánlók, és ne ragasszák le, mert a kiosztás előtt azt még át kell nézni.

Az országban összesen mintegy nyolcvan gyűjtőponton várják az adományokat. Balatonfüreden az ajándékokat december 1-16 között az új Szociális Központ, (Kéki utca 6) fogadja, hétfő-csütörtök 7.30-16.00, míg pénteken 7.30-13.30 óra között.

Idén újdonság, hogy nemcsak személyesen, hanem postán is fel lehet adni a cipősdobozokat, amelyekre csak a Nagykarácsony 2425 címet kell felírni s azok így eljutnak a szervezőkhöz. A karácsonyi adománygyűjtő akció december 21-ig tart, a záróeseményt e napon a Duna Palotában rendezik meg.

A szeretetszolgálat az elmúlt évben 16 ezer cipősdobozt juttatott el még karácsony előtt a rászorulóknak, idén a szervezők szeretnék, ha 20 ezer összegyűlne. Az ajándékok egy része Erdélybe, Böjte Csaba árváihoz kerül, a többit itthon rászoruló gyerekek, nagycsaládosok és árvaházak kapják.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?