- A fizető parkolási rendszer évek óta nyereségesen működik, és egyre jobb a forgalomszabályozó szerepe is. Ebben az évben 18 millió forint eredményt produkált a parkolási rendszer, ehhez adódik hozzá az elmúlt évek alatt felhalmozódott többi nyereség, most ebből a közel 37 milliós keretből fejlesztünk. A legnagyobb beruházás a Kisfaludy strand parkolójának bővítése lesz, itt a Munkácsy utca alatti jelenleg füves területen mintegy száz új parkolót alakítunk ki – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Szeles Ákos, a Probio Zrt munkatársa, aki hangsúlyozta, az elmúlt két évben nem emelték a parkolási díjakat, a tervek szerint jövőre is csak mérsékelt emelés várható.
A fizetőidőszak továbbra is május 15-től szeptember 15-ig tart majd, viszont bővítenék az éves működésű térítéses parkolók számát. A kiemelt övezetnek számító Kisfaludy és Blaha utcák mellett a Szent István téren épülő 75 férőhelyes mélygarázsban valamint a polgármesteri hivatal „A”épülete melletti jelenleg sorompóval lezárt és a „B” épülettel szemben lévő parkolókban is egész évben fizetni kell majd a tervezet szerint ám ezek mindegyike a mérsékelt díjzónához tartozna (140 Ft/óra).
A szezonális parkolók számát is szeretné növelni a Probio Zrt. javaslatuk szerint a Park és a Huray utcákban is fizetni kellene jövőre a parkolásért, az egykori piac területén viszont továbbra is ingyenes lesz a megállás.
A parkolási rendszer jövő évi fejlesztési terve:
- Park utca (zsák utca) parkolási rendszerbe integrálása (szegélyek, táblázás, jegyautomata) 1.800.000 Ft + ÁFA
- Mélygarázs és felszíni parkolók üzembe helyezése (jegyautomaták telepítése, burkolat jelzések, táblázások, stb.) 3.300.000 Ft + ÁFA
- Szabadság utca végén szilárd burkolat kialakítása 1.700.000 Ft + ÁFA
- A Kisfaludy strandi parkolót és strandot összekötő Ny-i oldali nagy forgalmú gyalogút környezetének kertészeti felújítása 350.000 Ft + ÁFA
- Huray utca új parkolóhelyeinek fizetőparkoló rendszerbe történő bevonása, jegyautomata telepítése 1.500.000 Ft + ÁFA
- A Kisfaludy strandi parkoló bővítése
- Huray úti volt piac területének rendbetétele, közvilágítás kiépítése, szezonális nyilvános WC elhelyezése.
Díjváltozások:
Kiemelt övezet IX. 16 .- V. 14. között 240 Ft/óra helyett 260 Ft/óra
I. övezet 220 Ft/óra helyett 240 Ft/óra
II.övezet 120 Ft/óra helyett 140 Ft/óra
A felsorolt változtatások egyelőre csak tervezetek, a módosításokról a képviselő-testület dönt majd a jövő évben.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu