Kékszalag

A Kékszalag Európa legrégibb és legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amely Balatonfüredről rajtol és ide is tér vissza.
Már az első világháborút megelőzően megfogalmazódott egy nagyszabá­sú balatoni vitorlásverseny rendezésének gondolata, de az elképze­lés csak a harmincas évek elején valósulhatott meg. A verseny szor­galmazói a Füreden alapított Hungária Yacht Club prominensei voltak, céljuk szerint a ver­seny „nemcsak a hajók tökéletességét, a konstruktőrök munkáját, hanem a vitorlázók rátermettségét, kitartását, navigációs tudomá­nyát is erős próbára teszi”.
A szervezők egy megállás nélküli versenyt szerettek volna, amelynek végén a leggyorsabb hajó nyer. Egy olyat, amilyen még nem volt a Balaton történetében. „Egy 140-160 km-es navigá­ciós verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felké­szültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért egy versenyt írunk ki, melynek első díja a Balaton kékszalagja volna”- szól a korabeli szöveg. Az első Kékszalag kiírásához képest ugyan többször változtak a szabályok az elmúlt bő hetven évben, de az alapgondolat – többé-kevésbé – végigkíséri a verseny történetét.

A magyar vitorlás szövetség elnöksége 2001-ben döntött arról, hogy a kékszalag versenyeket minden évben megrendezik. A páratlan években hagyományos versenyeket rendeznek, ezeken szigorúbbak az osztályokra vonatkozó szabályok, míg a páros években nyílt a versenykiírás, gyakorlatilag az egyetlen korlátozás, hogy egytestűek indulhatnak.

2010-ben már 42. alkalommal rendezték meg a versenyt.

Videó a 42. Kékszalag versenyről, amelyen hosszú idő után legyőzték a kilencszeres bajnok Litkey Farkast. Film itt.

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?