Szervezetek

BALATONFÜRED ÉS KÖRNYÉKE BORÚT EGYESÜLET

Elnök: Végh Endre

Az Egyesület 13 taggal 2001-ben alakult Balatonfüred, Balatonszőlős, Aszófő, Tihany és Pécsely területén. Jelenleg, a tagok létszáma hatvan, a terület pedig bővült, Örvényes, Dörgicse, Balatonudvari, Balatonakali, Vászoly önkormányzatával, és szolgáltatóival. A résztvevők közül, többen a Balatonvin Borlovagrendnek is tagjai.

Az Egyesületnek nemcsak szőlőtermelő és borász tagjai vannak, hanem különböző szabadidős programokat, mint például lovaglás, vadászat, horgászat, vitorlázás, golfozás, kínálók is. A Borút célja, hogy a vendégek ne csak megkóstolják a finom balatoni borokat, hanem töltsenek el néhány éjszakát a térség szálláshelyein.

Mottó: „A borásznak jó bora, a vendéglősnek jó ételei legyenek, a szállásadó pedig nyújtson kényelmet az ide látogató vendégeknek.”

 

BALATONVIN BORLOVAGREND

Nagymester: Koczor Kálmán

A borlovagrendet 1984-ben, az országban harmadikként, a Balatonfüred-Csopak Tája Szövetkezet alapította azzal a mintegy 30 szőlőtermelővel, borkereskedővel, borkedvelővel, akik célul tűzték ki a Balatonfüred-Csopaki borvidék borainak népszerűsítését. A Borrendnek ma már 71 tagja van, akik munkájukkal, tanácsaikkal segítik a szervezet tevékenységét.

Az Egyesület célja a Balatonfüred-Csopaki borvidék történelmi és kulturális hagyományainak ápolása, az itt termelt borok (különösen a kiváló olaszrizling) megismertetése a világ borkedvelőivel, és rendezvénysorozatok szervezésével hozzájárulni a magyarországi idegenforgalom (borturizmus) fejlesztéséhez, népszerűsíteni a vidék gasztronómiáját, tovább növelve ezzel a magyar vendéglátás hírnevét.

A Balatonvin Borlovagrend kezdeményezésére a Bacchusi Borrendek Nemzetközi Szövetsége 1987-ben Balatonfüreden tartotta a XXIV. kongresszusát, amellyel sikerült felhívni a világ bortermelőinek, borkereskedőinek és borfogyasztóinak a figyelmét e táj történelmi hagyományaira, és kiváló szőlő- és bortermelői adottságaira. Munkájuk eredményeként ebben az évben nyerte el Balatonfüred a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” címet. Ma már itt található a Borrend székhelye is.

A borlovagrend szoros kapcsolatot alakított ki a borvidék településeivel, s azok szőlőtermelőivel. Ennek megfelelően a települések szervezésében megrendezett borünnepek, szüreti felvonulások keretein belül avatásokat rendeznek, ahol a helyi szőlő-bortermelők is a borrend tagjaivá lesznek. Rendszeresen tartanak egyéb, borászati szakmai eseményeket és publikációkkal is hozzájárulnak a terület fejlődéséhez.

Az egyesület évezredes hagyományt kíván ápolni és a modern embert megismertetni egy minden korban elismert élvezeti cikkel, a borvidék szőlőtermelő munkájának gyümölcsével.

 

BALATONI BORKULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapító: Bende Richard

Levelezési cím: 8230 Balatonfüred, Pf. 201.
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Az alapítványt a Balaton Borgaléria üzletlánc menedzsmentje hívta életre 2008-ban azzal a szándékkal, hogy a Balaton Borrégióhoz tartozó borvidékek fejlődését elősegítse. Azt szeretnék elérni, hogy az itt megtermelt kiváló minőségű balatoni borok a hazai és a nemzetközi borkultúra részeként ismertek és elismertek legyenek. Teszik ezt a Balatont körülölelő borvidékek marketing tevékenységének összehangolásával, a pincészetek számára egységes promóciós lehetőség biztosításával. Céljuk egy regionális borászati koalíció létrehozása. A Balaton Borgaléria és az Alapítvány törekvései tehát összefonódnak: minél több emberhez közel hozni a balatoni pincészetek hangulatát, s minél több emberrel megszerettetni a balatoni borok ízvilágát.

A Borgaléria és az Alapítvány a kereskedelmi és turisztikai funkciókon kívül a régió szakmai életéért is felelős. Negyedévente legalább egy olyan rendezvényt szerveznek az országban, melynek révén a fogyasztók számára a Balaton Borrégió középtávon méltó helyére kerülhet itthon és külföldön egyaránt.

Társrendezői a fővárosban minden év májusában tartandó nagy sikerű Balatoni Borok Fesztiváljának, amelyen alkalmanként 25-30 balatoni bortermelő számára biztosítanak megjelenési lehetőséget. Évente, szintén Budapesten, megrendezik a Balatoni Borbemutatót

Minden évben megszervezik a Balaton Borrégió borainak minőségi kategóriákba történő besorolását, a Balaton Winfert. A rendezvény célja: nemzetközi horizontú kitekintést és visszajelzést biztosítani a helyi termelőknek, növelni a balatoni borok ismertségét itthon és messze földön, valamint a fogyasztóknak hasznos információkkal szolgálni.

Részt vesznek az ország legnagyobb és legjelentősebb borászati és kulturális eseményén, a Budavári Borfesztiválon, ahol évről évre egyre több balatoni pincészet számára nyújtanak közös bemutatkozási lehetőséget.

Minden évben, november derekán megrendezik a Balatoni Borásztalálkozót, ahol a térség bortermelői számára kínálnak hasznos előadásokat, és fórumot az ágazat aktuális problémáinak megvitatására.

2010-ben útjára indították a Balaton Borkurírt, amely a Balaton Borrégió egyetlen boros témájú szaklapjaként a régió legaktuálisabb borászati és gasztronómiai kérdéseit taglalja, és bemutatja a térség méltán népszerű pincészeteinek egy-egy kimagasló minőségű termékét is.

PROGRAMOK
2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-21 17.00

Ladányi Tamás asztrofotós könyve.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
Zeneszerető 2017.12.14/
Az adventi programok sorában kellemes szórakozást nyújtott a város gyermekkórusainak a Füred Dixieland Band-del közös karácsonyi hangversenye. Hiányoltam viszon...
Közmeghallgatas 2017.12.13/
Talán Arács nem Füred? Gondolja, nem engedik be? Elég viccesen érvel. A versenyszferaban így szokás?
útfelújításnak 2017.12.13/
Hová siet? Ha negyven helyett ötvennel megy Arácsról Csopakra, akkor épp egy perccel ér hamarabb! A baleseti kockázat viszont nagyobb lesz. Megéri?